Vörösmarty Színház 2017/18 évad

Negyedik éve szavaz nekünk bizalmat a Vörösmarty Színház kampányai elkészítésében. A júniusban indult 2017/18-as közterületi kampányhoz egy egészen letisztult, nyolc kreatívból álló sorozatot terveztünk. A művészeket a megszokott színházi közeg helyett Székesfehérvár ikonikus helyszínein, jelmez helyett pedig hétköznapi ruhában láthatjuk a plakátokon, ahogy hellyel kínálják a nézőközönséget. A képi világgal szerettük volna hangsúlyozni, hogy a Vörösmarty Színház évek óta milyen szoros szimbiózisban működik a várossal, és a benne élőkkel, továbbá célunk volt a hívogató képi világgal a rendszeresen színházba járókat és azokat is megszólítani, akik ritkábban látogatnak a teátrumba.

Tovább →


Vörösmarty 2015-2016

A Székesfehérvári Vörösmarty Színház 2012-ben vált igazi játszóhellyé, újjáalakult, immár önálló társulattal. 2013-ban kezdődött el közös munkánk a színházzal, megalkottuk új emblémájukat és elkezdtük a kommunikációs arculat kialakítását is. Az első két évad ennek kibontásával és a társulat bemutatásával telt el. 2015-ben már olyan kampányt készítettünk, melynek szereplői az akkorra már ikonikussá váló színészek lettek, és a plakátokon „statikus játékukkal” megidézik a közelgő előadásokat. Nem a darabok pontos idézete vol az elsődleges szempont, inkább a műfaji sokszínűséget vázoltuk fel a színház kövelgő évadjából válogatva.

Tovább →


Vörösmarty 2016-2017

Az évad koncepciója a tavalyi kreatív folytatásának tekinthető. Fókuszban a színész főszereplők portrészerű, szuggesztív megjelenítése. Ruházatuk mai, de stílusukban megidézik az adott darab történeti, történelmi hangulatát. A kreatívok hátterében a horizont mozgalmas tájképmontázs. Ez tovább erősíti, segíti a darabok megértését, sztoriját. Változó megjelenési formájuk, karakteres fényelésük fogja össze a kompozíciók egészét, a bennük rejlő emocionális utalás teszi teljessé a kreatívokat.

Tovább →