9 év a Müpával

Müpa márkaépítés

Irodánk előtt elhelyezett közterületi plakáttal köszönte meg munkánkat a Müpa, amelyet 2006. és 2014. között végeztünk.

A Müpa az eltelt eddigi 9 éve alatt gyakorlatilag világmárkává fejlődött, meg-kerülhetetlen tényezője lett a nemzetközi művészeti vérkeringésnek is, segítve ezzel Budapest és Magyarország pozícionálását a világ kulturális térképén.

A Müpa megnyitásától (2005. március) kiemelten és az azt követő években is folyamatosan zajlott a Müpa-márka tudatos építése, amelyben ügynökségünk jelentős munkát végzett a kezdetektől fogva a mai napig. Ennek eredményeként néhány év elteltével már az intézmény erőteljes, pozitív tartalmú márkaképet tudott a közönség körében kialakítani. Ebben nagy szerepe volt többek között a Müpa átgondolt arculatának, illetve kommunikációjának.

Egy évig készült a Müpa teljes arculati kommunikációs rendszere (amelyet azóta folyamatosan update-teltünk, amely egy minden tekintetben szabályozott arculati megjelenést eredményezett és mind hazai, mind nemzetközi megítélésben kitűnően vizsgázott a szakma és a nagyközönség előtt egyaránt. Évről évre folyamatos márkakampányokkal pozícionáltuk az intézményt és tudatosítottuk műfaji sokszínűségét.

Mivel ennyi idő alatt valahogy “hozzánk nőtt” a Müpa továbbra is érdeklődő figyelemmel kisérjük kommunikációs jelenlétét, aktivitását, megújulását.


Legfrissebb híreink