Dolgoztunk – nyertünk

Megnyertük Miskolc város arculatfejlesztési tenderét. Miskolc város logójának és arculatának kidolgozása, a Diósgyőri vár arculata, továbbá Miskolc „almárkáinak” arculata és kommunikációs feladatai várnak ránk.

2012. szeptember 25-én, kedden sajtótájékoztató keretében mutatták be a város új logóját. Az arculatterv kreatív anyagait elbíráló zsűri tagjai egyenként értékelték a beérkezett anyagokat és tettek javaslatot a pályamunkák sorrendjére, ezeket Réz András, a zsűri elnöke összesítette. A héttagú zsűriből öten a mi anyagunkat tartották a legjobbnak. A sajtótájékoztatón Kriza Ákos, Miskolc polgármestere elmondta: „a város kinőtte azt a szerepét, amelybe éveken keresztül beskatulyázták. Most már így jellemzik a lapok a települést: teremtő hangulat, erős lokálpatriotizmus és feltörekvési vágy. Ennek jegyében a legfontosabb döntés az volt, hogy nemcsak egy logót készítünk a városnak, hanem Miskolcot mint márkát építjük fel”. Véleménye szerint az elmúlt két évben bebizonyították, hogy ez a város színes, zsongó, élettel teli. A legutóbbi fesztiválok – a sörfesztivál és a CineFest – vagy a havonkénti vásár, a színház új kezdeményezései, a diósgyőri várban rendezett programok, mind azt mutatják, „akkora vitalitás van ebben a városban, hogy ha a legcsekélyebb lehetőség nyílik meg a számára, óriási energiák fognak munkába lépni” – mondta Móricz Zsigmondot idézve a polgármester. Bárdos István turisztikai menedzser a zsűri tagja a következőket mondta: „Egy egységesen, következetesen használt arculat már önmagában is egy üzenet, amely azt mutatja, hogy a város önálló, csak rá jellemző jelképrendszerrel rendelkezik. Ez önmagában azonban csak egy jelkép, amelyet most meg kell tölteni tartalommal, megtalálva a megfelelő reklámhordozókat céltudatosan használva azt. Ez a következő időszak feladata mindannyiunk számára, hiszen a továbbiakban bárki, bárhol találkozik ezzel az emblémával mindig Miskolcra asszociál majd.” Réz András filmesztéta, reklámszakember kifejtette, sokan még Magyarországon sem tudják, hogy a diósgyőri vár Miskolcon van, hogy Lillafüred és a barlangfürdő Miskolc szerves része. „Egymás nélkül nem léteznek, ezért kell egy városnak, így Miskolcnak is megjelenésében is egységes logó, arculat” – magyarázta.


Legfrissebb híreink