Éves jelentés

OBA Éves jelentés 2017.

Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) egyik legfontosabb feladata a betétesek védelme. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy amennyiben egy hitelintézet fizetésképtelenné válik, az OBA kártalanítást fizet a névre szóló (a betétes adatait tartalmazó) betétek után magán és jogi személyeknek egyaránt. Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) 2017. évi beszámolójának tervezése során fontos szempont volt, hogy igényes, ugyanakkor az intézmény tevékenységi köréhez méltó kiadvány szülessen. A kiadvány megtekinthető itt.

Tovább →


Opera 2018-2019

Opera kampánytervezés

2018 márciusában újabb évadott hirdetett az Opera, amely 16 premiert, 60 repertoárdarabot, több száz kapcsolódó programot, gálaestet, hazai és külföldi turnét is magába foglal. Ahogy megszokhattuk az új évadot mindig nagyszabású imázskampány kíséri, amelyet  az “Ahol kinyílik a világ” és az “ElsőSorban” kampánytól eltérően idén a képgrafika ihletett. A játszóhelyek arculati színei (Operaház – vörös, Erkel Színház – türkiz, Eiffel Műhelyház – zöld) egyszerű geometriai formákkal hoznak létre letisztult, harmonikus és szimbolikus kompozíciókat, amelyekben már megjelenik a megújuló tipográfia friss  betűtípusa.

Tovább →


Jótékonysági koncert az Operában

A 2017/18-as évad indulásával párhuzamosan elkészült az Opera Magazin 26. száma, címlapon A hugenották főszereplőjével, László Boldizsárral. Több őszi premierről is olvashatunk a lapban: Vidnyánszky Attila, a Bánk bán rendezője, és László Boldizsár is interjút adott a készülő produkciók kapcsán. A LOL! balettelőadás koreográfusáról, Hans van Manenről, és az Olasz nő Algírban ifjú karmesteréről, Francesco Lanzillottáról készült portré a két alkotó munkásságát mutatja be. Schubert Éva halála kapcsán a főigazgató úr tiszteleg a Kossuth-díjas színművésznő előtt. A bemutatók mellett pedig kiemelten fontos és nemes ügy a Zongoraáriák jótékonysági koncert, melyet az Operaház az Őrzők Alapítvánnyal együtt rendez meg október 22-én. […]

Tovább →


Mikropakk kiadvány

Kiadványtervezés: Mikropakk brosúra

A céges kiadványok és brosúrák az üzleti életben a kommunikációs kézfogások. Sokszor első benyomásként találkozik a partner a vállalkozásunkkal, mindezt a kiadványainkon keresztül. Ideje volt, hogy az új arculatot a cégbemutatkozó kiadvány is felöltse. A májustól augusztusig tartó munkálatok ideje alatt többször közösen átdolgoztuk a szöveget, új képek kerültek be a minimalista és elegáns kiadvány lapjaiba. A modern designt nem csak a fekete lapok, de a fényes, dinamikát adó színes fotók kontrasztja is kiemelte.  Töltsd le a kiadványt a Mikropakk új weboldaláról!

Tovább →


Partner brosúra

Kiadványtervezés: EuroSkills brossúra

A EuroSkills visszatért az életünkbe. Örülünk, mert valóban törődünk a szakemberek új generációjával. Ezúttal a partner brosúrája frissítése volt a feladatunk. A kiadvány azért is fontos, mivel a sponzorok a kiadványban szereplő információk alapján is hozhatnak döntést. A korábban létrehozott elrendezés és layoutot használtuk. Mindösszesen frissíteni kellett a szöveget és a fényképeket, hogy a legutóbbi sikerek is helyet kapjanak benne. Drukkoljunk együtt a magyar csapatnak Abu Dhabiban a 2017-es WorldSkills versenyen!

Tovább →


Libri könyvek

A 2011-ben alapított Libri Kiadóval 2013 óta dolgozunk együtt. A kiadó a magyar- és nemzetközi irodalom mellett szórakoztató irodalommal és ismeretterjesztő könyvek kiadásával is foglalkozik, különös figyelmet fordítva a jelenkor társadalmi problémáira és kérdéseire. Az önismereti, pszichológiai, történelmi, és napjaink közösségi jelenségeit bemutató művek kitüntetett szerephez jutnak a kiadó kínálatában. Az elmúlt évek alatt volt szerencsénk többek között Vincent van der Noort – Számtalan szám, Benedek Szabolcs – Focialista forradalom, Jessie Burton – A babaház úrnője, illetve több Oravecz Nóra könyv borítóját is elkészíteni.

Tovább →


Fricsay 100

A Magyar Állami Operaház, miközben folyamatosan felújítja a dalszínház épületét, technikáját, új bemutatóival párhuzamosan frissíti repertoárdarabjait, figyelmet szentel a műfaj nagy alakjainak méltatására is. Fricsay Ferenc halálának centenáriumára készült el a Fricsay 100 (Fricsay Ferenc, Karczag Márton, Ókovács Szilveszter) album, mely a nagy karmester és zeneszerző életművét mutatja be, rengeteg archív képpel illusztrálva.   „Fricsay mint üstökös jelent meg a horizonton… nyílvánvalóan nem volt nála tehetségesebb dirigens.” (Yehudi Menuhin)   A Fricsay album egy sorozat első tagja volt. Az operairodalom más, kiemelkedő tagjai is kaptak méltó megemlékezést életútjukról, úgymint Radnai Miklós és Sergio Failoni. Egy másik sorozatban az Operaház emblemetikus […]

Tovább →


Herend kiadvány

Herend kiadványtervezés

A közel 200 éves Herendi Porcelánmanufaktúra Zrt. a legnagyobb ma is működő porcelánmanufaktúra. Minden egyes Herendi porcelán valódi kézműves munka eredménye, a Herendi mesterek több generációs tudásának, tapasztalatának formába öntése. A Herendi Hungarikum, múltját átszövi a történelem, megrendelői között még ma is számos királlyal, herceggel, hírességgel büszkélkedhet. 2016 óta készítjük a Herend magazinokat. A Herend Herald magazin, valamint a Herend tematikus kiadvány, évente kétszer jelennek meg. A Herend Herald esetében nem csak a design tervezés, hanem a teljes lapszerkesztés is feladataink közé tartozik. Herend üzenete sokszínű, mint maga a színek kavalkádjában fürdő széles termékpaletta.  A tradíció és innováció, bár divatos […]

Tovább →


Fővárosi Vízművek

2013 óta vagyunk kapcsolatban a Fővárosi Vízművekkel és ez idő alatt számos kommunikációs anyagot (offline-online) készítettünk számukra. Az image kiadvány is jól mutatja nemcsak a mi tervezői minőségünket, hanem az ő igényességüket is, hiszen egy ilyen munka mindenképpen egy jól működő kétoldalú kapcsolat eredményeként tud csak megszületni. Azon megbízóink közé tartoznak, akik lelkesedésükkel, szakmai hozzáértésükkel maximálisan tudják inspirálni munkánkat.

Tovább →