Opera kampány ’19/20

Az Opera évadkampányát mindig nagy várakozás előzi meg, hiszen a korábbi, szakmai díjakkal is jutalmazott kampányokhoz méltó, újszerű ugyanakkor releváns kreatív megoldásokban kell gondolkoznunk. Az ügynökségünk feladata az volt, hogy úgy jelenítsük meg a keresztény értékeket, eszméket a plakátokon, hogy a hangsúly a premierekről se tolódjon el. Operák esetében a librettó, míg a baletteknél a dramaturgok által felkutatott vagy alkotott vendégszövegek segítették a munkánkat. Utalások sokasága jellemző a vallásos képekre. Ebben a koncepcióban viszont nem a vallásos áhítatra, hanem a közvetített értékekre koncentrálunk. A képekkel felidézzük a darabot, a szimbólumokkal a vallást. A történettel, amit szövegesen is megerősítünk – mint […]


Vörösmarty plakátok

Vörösmarty Színház évadkampány 2019/20

A plakátok a Vörösmarty Színház 5 premierből álló évadkampányára készültek. A megjelenített darabok  a főszereplők portréfotóin karakteresen elhelyezett idézetekkel hívják fel a figyelmet a közelgő évadra.  A kampányplakátok jobb oldalán az arcok teljes mértékben látszódnak, míg a bal oldalon az adott darab, illetve az adott hős története jelenik meg egy-egy kulcsmondatban. A fekete háttér, a szuggesztív arcképek, a markáns tipográfia a fő eszközei ennek a koncepciónak. Minden egyes plakát egy történet, és minden történetnek, találkozásnak köszönhetően az előadás már az utcákon elkezdődik. Játék a kastélyban; Romeo és Júlia; Az a szép, fényes nap; Trianon; Mágnás Miska – ezek a nagyszínpadi […]


Opera New York-i kampány plakátok

Opera New York-i kampány építési háló tervezése

2018. október 30. és november 11. között a New York-i Koch Színházban és a Carnegie Hall-ban, három opera- és három balett előadással, valamint két gálaesttel képviselteti magát a Magyar Állami Operaház. Olyan ikonikus darabokat mutatnak be többek között, mint a Bánk bán, Sába királynője, míg a klasszikus és modern ballettet kedvelőiknek a Hattyúktava, Don Quixote, és LOL. A turné ügynökségünk által készített hirdetései, plakátjai a legnívósabb és legismertebb online és offline felületeken is megtalálhatóak, mint például a BBC Music Magazine, New York Times, CNN International, Playbill stb. Az eseményekre különböző méretű statikus és dinamikus bannereket, valamint egyedi meghívókat is alkotottunk, […]


Opera 2018-2019

Opera kampánytervezés

2018 márciusában újabb évadott hirdetett az Opera, amely 16 premiert, 60 repertoárdarabot, több száz kapcsolódó programot, gálaestet, hazai és külföldi turnét is magába foglal. Ahogy megszokhattuk az új évadot mindig nagyszabású imázskampány kíséri, amelyet  az “Ahol kinyílik a világ” és az “ElsőSorban” kampánytól eltérően idén a képgrafika ihletett. A játszóhelyek arculati színei (Operaház – vörös, Erkel Színház – türkiz, Eiffel Műhelyház – zöld) egyszerű geometriai formákkal hoznak létre letisztult, harmonikus és szimbolikus kompozíciókat, amelyekben már megjelenik a megújuló tipográfia friss  betűtípusa.


Vörösmarty 2018/19 plakátkampány

Vörösmarty Színház kampánytervezés

A plakátkampány a Vörösmarty Színház 2018/19 évadára készített Darabok koncepciót használta. A plakátokon a színészek fekete-fehér profil, félprofil portréi jelennek meg, melyeket különböző négyszögekre, formákra bontottuk. A különböző formákban a konkrét darabra jellemző jelenetek, helyszínek, tárgyak, színek láthatók, melyek összeépülnek az arc részeivel. Az egyszínű homogén háttér illeszkedik az előadáshoz, kiemeli az arc kifejező erejét. A “SzínDarabok” headline a színház következő évi változatos repertoárjára utal.  


Sportaréna kampány

Sportaréna plakáttervezés

Legyen valódi élmény a koncertélmény! Ezt a szlogent tűzte zászlajára a Papp László Sportaréna, amikor a látogatók 21. századi kiszolgálása érdekében azt a célt szerette volna megvalósítani, hogy szolgáltatásait 100%-ban készpénzmentesen lehessen igénybe venni. A cél a partnerként közreműködő Mastercard segítségével nem csak megvalósult, de a Sportaréna ezzel a lehetőséggel az első olyan fedett koncerthelyszín lett nem csak Magyarországon, de egész Európában, ami teljes egészében ilyen módon működik. Ahhoz, hogy ez a készpénzmentes fizetési lehetőség a közönséghez is eljusson, a Kreatív Műhely segítségét kérte az intézmény – a szolgáltatás híréről az általunk készített hirdetéseken keresztül értesülhettek a Sportaréna látogatói.


Energiahatékonysági kampány

Arculattervezés: a MEKH energiahatékonysági kampány plakátai

2017 májusában kezdtünk neki a  Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal részére az energiahatékonysági belső szemléletformálás kampány arculatának tervezésébe. A Hivatal elkészítette belső szemléletformálási tervét, melynek kampányelemeinem vizális megtervezése volt a feladatunk. Ennek eredményeként készítettük el matrica és plakát terveket, melyek felhívják a figyelmet többek között a szelektív hulladékgyűjtést fontosságára, a nyomtatási szokások megváltoztatása, az energiával kapcsolatos is. A kamányban részvevő kommunikációs elemeknek illeszkedia kellet a MEKH arculatához, figyelemfelketőnek és tettekre ösztönzőnek kellett lenniük. Az elkészült anyagok fiatalos, tudatos és trendi megjelenésűek lettek.


Vörösmarty Színház 2017/18 plakátok

A Vörösmarty Színház 2017/18-as évadkampány plakáttervezés

Negyedik éve szavaz nekünk bizalmat a Vörösmarty Színház az évadkampány plakátok elkészítésében. A júniusban indult 2017/18-as közterületi kampányhoz egy egészen letisztult, nyolc kreatívból álló plakátsorozatot terveztünk. A művészeket a megszokott színházi közeg helyett Székesfehérvár ikonikus helyszínein, jelmez helyett pedig hétköznapi ruhában láthatjuk a plakátokon, ahogy hellyel kínálják a nézőközönséget. A képi világgal szerettük volna hangsúlyozni, hogy a Vörösmarty Színház évek óta milyen szoros szimbiózisban működik a várossal, és a benne élőkkel, továbbá célunk volt a hívogató képi világgal a rendszeresen színházba járókat és azokat is megszólítani, akik ritkábban látogatnak a teátrumba.


Opera plakátok a Szépművészeti Múzeumban

Opera branding: premier-kreatívok

A Magyar Állami Operaház kommunikációs arculatépítésének egyik leglátványosabb része a premier-kreatívok megtervezése. A plakátok tervezésekor meghatározott struktúrában kerül fel a logó, illetve minden szöveges elem. Ezek következetes használata könnyíti meg az „operabrand” beazonosítását. Majd a képi kreatívok adnak bizonyos impressziót, szimbolikus utalást a darabra, vagy előképet mutatnak a színpadon megjelenő látványról. Hivatottak kifejezni a mű mondanivalóját, stílusát is. Számos mutáció készül az elfogadott „alapkreatívból”, mind az online-, mind az offline médiumokhoz. Évadonként 22-28 premier van, ezért nagyon fontos, hogy a képi világ ne ismétlődjön, mindíg új megoldásokat használjunk. Nagy öröm számunkra, hogy ezekből a munkákból egy nagyobb válogatás bekerülhetett a […]